A gyásszal egy szeretett személy elvesztésére és halálára reagálunk, ami kétségtelenül a legfájdalmasabb veszteség. Őseink bölcsek voltak, nem hozták ki a halált a kórház falain kívülre, de elfogadása a mindennapok része volt. Együtt éltek, szélesebb családdal vagy közösséggel körülvéve, és rituáléikkal biztonságos keretet adtak az elváláshoz. Elveszíthetjük otthonunkat, szeretett állatunkat, egészségügyi vagy társadalmi helyzetünket is. Ezek mind válságok, és az élet természetes velejárói. Ha megtanulunk elbúcsúzni, akkor azt is üdvözölhetjük és várjuk, ami az életünkbe kerül utána.
A gyász az ember reakciója a veszteségre. Érzelmileg melankóliaként éljük meg, amely a szomorúságtól a depresszión át a kétségbeesésig különböző szinteken nyilvánul meg. Az elménk viszont káoszban és zűrzavarban találja magát. Az elveszett személy, tárgy, helyzet emlékei intenzíven jelennek meg. Vannak, akik sírással engedik ki veszteségüket, mások az agresszió megnyilvánulásait választják vagy visszavonulnak. A gyászt alvászavarok, étvágyváltozás vagy átmeneti alkoholfogyasztásba menekülés is kísérheti (a magyarázatot keresve). Mindenki nagyon eltérően éli meg a gyászt, az ami összeköt bennünket az, hogy egy időre megbénítja az életünket, és hatással lesz ránk tapasztalati, viselkedési és gondolkodási szempontból.
A gyászoló embereket gyakran segít az a tudat, hogy a gyásznak megvannak a maga törvényei. Fázisokban zajlik, van eleje és vége. Így reményt ad arra, hogy ha átvészeljük a válságot anélkül, hogy azt tagadnánk, annak egyszer vége lesz, és érettebb, tudatosabb személyiségként új életszakaszba léphetünk. A gyászt leggyakrabban a következő fázisokkal írják le: Tagadás (Ez nem lehet igaz.), Harag (Hogy történhetett ez? Ki a hibás?), Alkudozás (Talán tévedtek.), Depresszió (Semminek már nincs értéke.), és Megbékélés (Elfogadom, bármi jön.).
Életünk legjelentősebb vesztesége egy szeretett ember halála, ez visszafordíthatatlan veszteség. Ezzel foglalkozni nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, hanem feldolgozzuk, és megengedjük magunknak, hogy megtapasztaljuk a boldog jövőt. Ha lehetséges, vedd igénybe családod, szeretteid és barátaid támogatását. Létezik pszichoterápia vagy krízisintervenció is, amely segít megtapasztalni az érzelmek gyakran nagyon heves támadásait. Manapság a gyakran elhanyagolt rituálék is hasznosak lehetnek. A szeretett személytől való búcsú segítheti a megbékélést.
A halál több okból is nehéz téma, főleg ha éppen most ért minket a csapás, megbéníthat minket. Keressük a megfelelő szavakat, igyekszünk megnyugodni, néha bármi áron. A jó szándékú tanáccsal való vigasztalás azonban gyakran nem sokat segít. Kiderül, hogy sokkal több támogatást nyújthatsz a gyászolónak, ha a közelében vagy, vagy készen állsz meghallgatni. De nem csak erről van szó, érzelmi támasznak lenni önmagában is nehéz. Ráadásul a halál témája felhozhatja saját félelmeinket és traumáinkat. Gyakran még a gyászolók szeretteinek is térre van szükségük. A pszichológiai konzultáció és a terápia egy ilyen teret kínál, amely lehetővé teszi, hogy biztonságos környezetben nézz szembe saját kérdéseiddel, és megkapd a szükséges támogatást.
A gyász hozzátartozik egy szeretett személy elvesztéséhez. Elsőre úgy tűnhet, hogy örökké tart, és soha nem ér véget. Intenzitása az év különböző pontjain (például karácsonykor, évfordulókon vagy születésnapokon) visszatérhet és növekedhet. A gyász egytől akár négyig évig is eltarthat. Azt mondják, hogy a gyász ideje attól függ, hogy milyen intenzitású kapcsolatunk volt az elhunyttal. Ha úgy érzed, hogy hosszú idő után sem tudsz visszatérni az életbe, érdemes lehet szakértővel beszélned. Nemcsak meghallgatnak, hanem abban is segítenek, hogy „átadd magad” annak, amit a fájdalomtól való félelemben esetleg elhessegettél.
A konzultációs egy olyan tér, ahol feloldhatod azokat az érzelmeket, amelyeket egyébként nem lenne esélyed a mindennapi életben megélni, mint például az elhunyt utáni heves vágyakozás, az egész világ iránti harag vagy az önsajnálat. Ezzel nem leszel egyedül. Az is megkönnyebbülést jelenthet, ha azon dolgozunk, ahogyan barátokkal vagy kollégákkal kommunikálunk veszteségünkről, amikor az szóba kerül. Ez is stresszforrás lehet a gyászoló számára. A cél a történtek elfogadása és a boldog élethez való visszatérés legyen.